Tőkét von ki szolnoki cégéből Mudura
2004. január 29. 14:50, utolsó frissítés: 15:52
Szétválnak Mudura Sándor váradi nagyvállalkozó és azonos nevű, Magyarországon élő fia üzleti útjai. Apa és fia a félmilliárd forintos jegyzett tőkéjű, szolnoki Ramexa Rt. tulajdonosai voltak – írja friss számában a HVG. A nagyváradi Lotus Plazát felépítő, és Romániában további hasonló beruházásokon gondolkodó idősebb Mudura két lépcsőben száll ki az rt-ből: már folyamatban van a cég jegyzett tőkéjének 120 millió forintos leszállítása, amit a HVG információi szerint további 80 millió forintos csökkentés követ majd.
Azt még nem tudni, milyen feltételekkel száll ki a cégből idősebb Mudura, ám készpénzt most nem vihet ki a vállalkozásból. A Ramexa Rt. ugyanis a K&H Equities Rt. azon – eddig jóhiszeműnek tartott – ügyfelei közé tartozik, amelyeknek a számláját zárolták azzal az indokkal, hogy vélhetően bűncselekményből eredő pénz is került hozzájuk. Jóllehet ez a Ramexa Rt. esetében "mindössze" 86 millió forint, a zárolás csökkenti a cég likviditását, mivel a társaság vagyona alapvetően gépekből, eszközökből, ingatlanokból, árukészletből áll.
Az rt. tavaly decemberben fellebbezett a zárolás ellen, a Fővárosi Bíróság Budapesten azonban még nem hozott döntést, addig pedig a pénzről nem lehet rendelkezni – erősítették meg a HVG kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányságon. A Ramexa-cégek konszolidált árbevétele egyébként már a brókerbotrány tavaly nyári kipattanása előtt visszaesett: míg 2001-ben 10,5 milliárd forint, 2002-ben már csak 3,8 milliárd forint volt, aminek a belföldi értékesítés drasztikus csökkenése volt az oka. A Ramexa Rt. és érdekeltségei konszolidált saját tőkéje 2002 végén 1,6 milliárd forint volt, ugyanakkor kötelezettségei elérték az 1,5 milliárdot. (hvg, mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak