Együttműködnek az MSZP és az RMDSZ fiataljai
2004. február 09. 12:41, utolsó frissítés: 12:41
Történelmi hibát követnek el a magyar politikusok, amikor az otthoni belpolitika színterévé változtatják Erdélyt - mondta Újhelyi István, a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (FIBISZ) elnöke Kolozsváron. A szocialista képviselő Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével tárgyalt vasárnap.
Újhelyi, aki a hargitafürdői FIBISZ-MIÉRT téli táborban vesz részt, sajtótájékoztatóján elmondta: a Fiatal Baloldal és a Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ támogatásával képzést indít. A cél az, hogy az erdélyi magyar fiatalok az önkormányzati tevékenység megismerésével minél nagyobb számban juthassanak be a helyi testületekbe az idei önkormányzati választások eredményeként. Egy ilyen jellegű képzésre tavaly is sor került. (mr)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak