Az IMAS-igazgató lesz a kancellária vezetője
2004. február 13. 12:45, utolsó frissítés: 12:45
Az IMAS közvélemény-kutató intézet igazgatója, a kormányfő személyes tanácsadója lesz az újonnan létesülő miniszterelnöki kancellária vezetője. Alin Teodorescu a tegnapi kormányülésen fogadta el Adrian Nastase erre vonatkozó javaslatát.
A kancellária a kormányfőnek közvetlenül alárendelt, önálló jogi személy lesz, amelynek vezetője miniszteri ranggal rendelkezik. Elképzelhető, hogy a kancellária a miniszterelnök munkaapparátusán kívül ügynökségeket és hatóságokat is magába foglaljon. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak