Securitatés dossziéjának újbóli vizsgálatát kéri Basescu
2004. február 17. 11:53, utolsó frissítés: 15:53
Traian Basescu, a Demokrata Párt (PD) elnöke rágalmazás vádjával feljelentést tett Mugur Ciuvica, a Népi Akció szóvivője ellen, aki besúgó múlttal vádolta meg. Ugyanakkor Basescu kérte a Securitate írattárát vizsgáló bizottságot (CNSAS), hogy ismét ellenőrizzék le dossziéját. Hozzátette, azt korábban már kétszer is átvizsgálták, egyszer 1998-ban Emil Constantinescu kérésére valamennyi kormánytag esetében, másodszor pedig 2000-ben, amikor Bukarest polgármesteri székéért indult, és semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy együttműködött volna a Securitatéval.
Ciuvica vasárnap azt állította, Basescu besúgó volt, aki pénzért és szakmai előmenetele érdekében kollegáit és barátai is feljelentette. Arra vonatkozó bizonyítékot azonban nem tudott felmutatni, hogy Bukarest főpolgármestere valóban szolgáltatott információkat a kommunista titkosszolgálatnak. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak