A PUR támogatná Lia Roberts-et
2004. február 17. 15:05, utolsó frissítés: 15:05
A Román Humanista Párt (PUR) felajánlotta támogatását Lia Robertsnek, az amerikai Republikánus Párt nevadai elnökének, aki tegnap jelentette be hivatalosan elnökjelöltségét. Végső döntést február végén hoz a PUR vezetősége.
Dan Voiculescu pártelnök megbeszéléseket folyatott Roberts-szel, és kijelentette, a PUR első lépésként felvállalná a jelöltséghez szükséges 300 ezer aláírás összegyűjtését. A romániai származású amerikai politikusnő támogatása tulajdonképpen illeszkedik a párt választási stratégiájába, miszerint a párton belül is a női jelölteket próbálja meg előtérbe helyezni. Így például Bukarestben Monica Tatoiu lesz az alakulat főpolgármester-jelöltje, illetve további hat nő indulna az egyes kerületekben is.
A PNL-PD szövetség Lia Roberts elnökjelöltsége kapcsán kijelentette, nem egy komoly jelöltről van szó, akitől Theodor Stolojannak tartania kellene. Véleményük szerint Románia Las Vegas-i tiszteletbeli konzuljának indulása csak a kampány "pittoreszk jellegét" erősíti. A PSD szóvivője szintén hangsúlyozta, Roberts nem tesz mást, mint hogy "örvényt" kelt a hazai politikai életben, anélkül, hogy a legkisebb esélye is lenne a győzelemre. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak