2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az EP-intő ellenére marad a kormány

2004. február 23. 13:42, utolsó frissítés: 13:42

A Nãstase-kabinet nem mond le, továbbra is eleget tesz az állampolgárok és Románia iránti kötelességének – jelentette be egy szombati bukaresti kormányközlemény, válaszul a lemondását követelő ellenzéki felszólításra.


Az Európai Parlament külügyi bizottságában a héten hozott, és Románia EU-csatlakozása szempontjából kedvezőtlennek tekinthető brüsszeli döntés kapcsán a Demokrata Párt (PD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási szövetsége felszólította Adrian Nastase miniszterelnököt, hogy Románia EU-csatlakozásának veszélybe sodrásáért viselt felelősségéből a román miniszterelnök vonja le a következtetéseket, és nyújtsa be saját és kormánya lemondását.

A felszólításra válaszoló szombati közleményében a Nastase-kormány emlékeztetett rá, hogy bár Románia az elsők között írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval, az 1996–2000 közötti kormánykoalíció, amelynek a PNL és a PD is tagja volt, úgy intézte az ország uniós felzárkózását, hogy a társult államok között 2000-re Románia az utolsó helyre került. Ezzel szemben a jelenlegi román kormány kitartó és következetes erőfeszítéseinek eredményeként Románia gyorsan közeledett a csatlakozási tárgyalások befejezéséhez, s megerősítést kapott arra vonatkozólag, hogy 2007. január elsején csatlakozhat az EU-hoz.

Ezzel egyidejűleg Románia jelenlegi kormánya volt az, amely sikerre vitt egy szerződést a Nemzetközi Valutaalappal, ismét növekedési pályára állította az ország gazdasági életét, elvezette Romániát a NATO-tagállamok családjába, és befejező szakaszába juttatta az EU-integrációs tárgyalásokat. Visszaállította továbbá a románok méltóságát, hogy szabadon közlekedhessenek a schengeni térség országaiban, a korszerűsödés, valamint a normális élet visszaállításának útjára vezette Romániát — hangoztatta a szombati román kormányközlemény. Az ellenzéki felszólítással kapcsolatos állásfoglalás leszögezte: a Nastase-kabinet jogtalannak tekinti a PNL-PD szövetség követelését. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS