Már nem kell vízum Svájcba és Liechtensteinba
2004. február 24. 11:54, utolsó frissítés: 11:54Román állampolgárok február 22-től vízummentesen utazhatnak Svájcba és Liechtensteinba, mivel ekkor életbe lépett a román kormány és a svájci szövetségi tanács által megkötött kölcsönös vízummentességi egyezmény – áll a tegnap kiadott kormányközleményben. A megállapodás értelmében a két ország érvényes útlevéllel rendelkező állampolgárai hat hónap leforgása alatt legfeljebb 90 napot kívánnak a másik országban tölteni, vízum nélkül utazhatnak be. Az egyezmény nem érvényes azokra, akik a 90 napos időszakban munkát akarnak vállalni. Ezeknek továbbra is vízumért kell folyamodniuk, amint azoknak is, akik 90 napnál többet töltenének a másik állam területén. A megállapodás Liechtenstein területén is érvényes. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak