Benyújtották a képviselőházba az SZNT autonómiatervezetét
2004. február 26. 09:52, utolsó frissítés: 13:10
Hat RMDSZ-képviselő aláírásával tegnap benyújtották a képviselőházba a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott székelyföldi autonómiastatútum-tervezetét – adja hírül sajtóközleményében az SZNT Állandó Bizottsága.
A Csapó I. József SZNT-elnök elképzeléseire épülő tervezetet Birtalan Ákos háromszéki képviselő kezdeményezésére Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly parlamenti képviselők látták el kézjegyükkel, és 100-as számmal iktatta a képviselőház állandó bizottsága.
A testület január 17-én, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén fogadta el Székelyföld önrendelkezését szabályozó dokumentumot, melynek a román törvényhozás elé terjesztését február elejére tervezték. Ferencz Csaba SZNT-alelnök szerint a statútum parlament elé terjesztése nem politikai, hanem gyakorlati okok miatt késett, ugyanis a múlt héten készültek el az autonómiatervezethez szükséges mellékletek. A dokumentum a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, valamint az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak