Nőtt a fizetési mérleg hiánya tavaly
2004. február 27. 13:08, utolsó frissítés: 13:08
Románia folyómérlegének hiánya 2,92 milliárd euróra nőtt tavaly az egy évvel korábbi 1,62 milliárdról – közölte a Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön. A növekedés oka, hogy nőtt a kereskedelmi mérleg hiánya, tavaly 3,95 milliárd euróra a 2002-es 2,75 milliárdról.
Hétfőn a román pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a fizetési mérleg hiánya a múlt évben a GDP 5,8-5,9 százaléka körül alakult, és nem jár a kormányzat által korábban jósolt 6,5 százalék közelében. Erre az évre a hiány GDP-arányosan 5,5 és 5,8 százalék között várható, de hogy végül milyen arányt kell elérnie, arról Bukarest még tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal. (magyar nemzet)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak