Indoklást kért Bayer a román nagykövetségtől
2004. március 02. 10:10, utolsó frissítés: 10:10
Bayer Zsolt hétfőn levélben kérte Románia budapesti nagykövetétől annak indoklását, miért tartóztatták fel a román határőrök szombaton hajnalban a borsi határállomásnál. "Ebben a levélben egyrészt kifejeztem a leghatározottabb tiltakozásomat arra hivatkozva, hogy én nem követtem el sem bűncselekményt, sem törvénysértést a Román Köztársaság területén, egyben kértem, hogy a lehető legrövidebb időn belül tájékoztasson a kitiltásom indokáról" – mondta.
Bayer Zsolt kiemelte, hogy az indoklás a nemzetközi jog szerint, de a román törvények szerint is kötelességük a román hatóságoknak, azt már a határon meg kellett volna tenni. Közlése szerint egyelőre várja a választ, de mindenképpen panaszt fog tenni a nagykövetségen, és valószínűleg a strasbourgi emberi jogi bíróságnál is.
Mint mondta, szombaton hajnali fél 3-kor érkezett meg egy barátjával a román határhoz. Borsnál a román határőrök elvették útlevelüket, majd mintegy húsz perc után udvariasan közölték, hogy barátja átlépheti a határt, ő azonban nem léphet be a Román Köztársaság területére. Az MTI kérdésére a határőrök azt válaszolták, nem tudják az okot, de Bayer Zsolt neve szerepel a számítógépben, a kitiltottak listáján. Bayer elmondta, hogy legutóbb három héttel ezelőtt járt Romániában, akkor gond nélkül átlépte a határt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak