Csak idős bérlők maradhatnak az államosított lakásokban
2004. március 04. 10:39, utolsó frissítés: 10:39
Csak szociális esetekben hosszabbítják meg az államosított házak bérlőinek szerződését – nyilatkozta az államosított lakások visszaszolgáltatásáért felelős hatóság igazgatója, Adrian Marasoiu. Csak azok a 70 évnél idősebb bérlők maradhatnak a lakásban, akiknek nincs lehetőségük máshová költözni.
"Nem tehetjük hajléktalanokká az időseket" – magyarázta Marasoiu, aki tagadta, hogy a szerződést hosszabbítók között tisztviselők, vagy módosabb emberek is lennének. A 10-es számú törvény értelmében a visszaszolgáltatás után a tulajdonos köteles 5 évig eltűrni a bérlőt, de ennek lejárta után csak szociális esetekben hosszabbítanak szerződést.
A hét elején Ion Iliescu kérte a kilakoltatási határidő április 8-ról való kitolását, miután korábban már kétszer is halasztottak. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak