A vártnál jobban nő a gáz ára
2004. március 08. 10:51, utolsó frissítés: 10:51Az előzetesen betervezettnél nagyobb mértékben, azaz 5%-kal nő a földgáz ára április 1-től – jelentette be a gazdasági és kereskedelmi minisztérium. Az áremelkedés magánszemélyekre és cégekre egyaránt vonatkozik, és nagyobb mértékű, mint a földgáz árának szabályozásáért felelős hatóság (ANRGN) tavaly decemberi előrejelzése, amely harmadévenként 4%-os növekedéssel számolt. (ziarul financiar)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak