Uszítás miatt utasították ki 90 napra Bayert
2004. március 23. 10:14, utolsó frissítés: 10:14
Polgári engedetlenségre való uszító tevékenység miatt tiltották ki kilencven napra Bayer Zsoltot Románia területéről – ezt Calin Fabian, Románia budapesti nagykövete levélben közölte az újságíróval. Fabian a román hatóságok által szolgáltatott adatok alapján tájékoztatta Bayer Zsoltot február végi kiutasításáról.
Bayer Zsolt korábbi tiltakozó levelére válaszul a nagykövet úgy fogalmaz: Bayer Zsoltnak nincs oka arra, hogy „újságírói mivoltára hivatkozzon”, hiszen az erdélyi rendezvényeken résztvevőként és nem mint újságíró foglalt állást, megszegve a romániai jogszabályok előírásait. Románia budapesti nagykövetének a Magyar Nemzetben közölt leveléből kiderül: a kitiltás nem a székelyföldi autonómia megvitatásának, hanem annak "felvetési módjának a következménye".
A román határrendőrség részéről korábban azt közölték: Bayer többször nyilvánosan uszított az államrend ellen, dicsőítette a revizionista nézeteket, támogatásáról biztosította az elszakadási törekvéseket, publicisztikai tevékenysége révén pedig kétségbe vonta Románia egységes nemzetállami jellegét.
Bayer Zsolt elmondta, örül annak, hogy végre tájékoztatást kapott, s megtudta, mennyi időre tiltották ki. A mostani indoklást viszont a határrendőrséginél is elképesztőbbnek tartja, már csak azért is, mert demokráciákban a polgári engedetlenség alapvető jognak számít. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak