2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Ráduly Róbert tanúskodott Csibi ellen

2004. március 24. 12:19, utolsó frissítés: 12:19

Tanúként idézte be a kolozsvári bíróság Ráduly Róbert képviselőt abban a perben, amelyet Csibi István csíkszeredai vállalkozó indított a Krónika napilap ellen. Ráduly a tegnapi tárgyaláson elmondta: szerinte a Krónika objektíven írt a székely városban történt erőszakos cselekményekről. Az RMDSZ csíkszeredai polgármester-jelöltje kifejtette: számára vitán felüli, hogy az említett cselekedetek mögött Csibi István vállalkozó áll – írja a Szabadság.


A képviselő tavaly interpellált is a parlamentben, és felrótta a hatóságoknak, hogy nem tettek semmit azért, hogy tisztázzák a közrendet veszélyeztető súlyos cselekedeteket. Hasonló tartalmú politikai nyilatkozatban ítélte el a történteket Eckstein-Kovács Péter szenátor is, az alperes jogi képviselője, aki szemrehányást tett a hatóságoknak amiatt, hogy közel fél éve nem sikerült fényt deríteni az erőszakos cselekmények elkövetőinek kilétére.

A csíkszeredai vállalkozó a Hargita Népe, a Romániai Magyar Szó, a Krónika és az Udvarhelyi Híradó főszerkesztôje mellett az Adevarul című román lapot is beperelte. Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke a Szabadságnak adott nyilatkozatában elítélte és visszautasította az újságírókra kifejtetett nyomást, és közölte: az érdekvédelmi szervezet mindent elkövet azért, hogy megvédje a sajtó munkásait.

A MÚRE újabb közleményben készül elítélni az újságok és újságírók ellen folyó pereket. A szervezet közleményben korábban is felhívta a figyelmet a Csíkszeredában történtekre, ahol ismeretlen tettesek többször is bántalmazták Szondy Zoltánt, a Hargita Népe újságíróját. (szabadság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS