PRM-nyomon vizsgálják ki a Rompetrolt?
2004. március 25. 15:12, utolsó frissítés: 15:12
Az után vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (PNA), hogy miként került a Petromidia kőolajfinomító Dinu Patriciu vállalkozása, a Rompetrol többségi tulajdonába. A PNA azt közölte, utánanéz, hogyan adta el az Állami Vagyonalap (FPS), majd jogutódja, az APAPS a finomító 70%-át. A Rompetrol közleményben jelentette be: üdvözlik a vizsgálatot, mert így kiderülhet, minden rendben a cég körül.
Patriciu szerint politikai érdekek állnak a kivizsgálás mögött: kormánykörök akarják tönkretenni a magánkézben levő finomítót. Az ügy összefüggésben áll azzal, hogy két állami oljafinomító, a RAFO és a Darmanesti-i üzem nagyon rossz teljesítménnyel működik. Az üzletember megállapítása szerint a PNA-ellenőrzés pontosan azokra a kérdésekre kíváncsi, amelyeket a Nagyrománia Párt (PRM) érintett nemrég megjelent A Petromidia című jelentésében. Patriciu szerint ez a szöveg teljes mértékben hazugság. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak