Eladják a BCR negyedét
2004. március 30. 10:45, utolsó frissítés: 10:45
A kormány döntése értelmében a BCR újabb 25%-át adják el a következő hónapokban, nemzetközi versenytárgyaláson – jelentette be Mihai Tanasescu. A pénzügyminiszter elmondta, a döntést abban a reményben hozták, hogy a privatizációs piacon jó árat érhetnek el a banki részért.
Az EU a múlt hónapban arra figyelmeztette Romániát, hogy a 2007-es tervezett EU-belépési dátum halasztódhat, ha nem gyorsítják fel a gazdasági reformokat. Elemzők szerint a kereskedelmi bank gyors eladása segíthet a bírálatok leszerelésében, azzal, hogy javítja a privatizációs listát.
Románia a BCR 25%-át az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) és a Világbank befektetési részlegének, az IFC-nek adta el - fele-fele, vagyis 12,5-12,5%-os arányban - 222 millió dollárért tavaly, miután az eladást célzó korábbi kísérletek, elsősorban a nemzetközi érdeklődés hiánya miatt kudarcot vallottak.
Románia korábban ígéretet tett a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy a bankágazat bevételeinek harmadát adó BCR-t 2006-ig stratégiai befektetőnek adja el. Egyelőre az állam még 44%-ot birtokol a bankban, öt befektetési alap pedig együtt 30% körüli résszel rendelkezik. (figyelőnet)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak