Aggasztó a romániai média helyzete
2004. április 01. 13:30, utolsó frissítés: 13:30
Aggasztónak tartja a romániai média helyzetét a Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontieres – RSF), amely szakértői egy hete vizsgálják a sajtót. Az RSF elsősorban az újságírók fizikai bántalmazását emelte ki a negatív jelenségek közül. Teljesen mindegy, hány esetről van szó, a hatóságoknak kötelességük minél hamarabb kinyomozni a tetteseket. Bizonyítékokra van szükség, nem ígéretekre – nyilatkozta Robert Menard, az RSF főtitkára.
Az RSF képviselője sérelmezte a sajtó pluralizmusának hiányát is. Véleménye szerint senki sem állíthatja, hogy a közszolgálati tévé és rádió hitelesen mutatja be a politikai életet, és nincs meggyőződve, hogy elvágták a kormány és a közszolgálati média közti köteléket.
Menard a kormány részéről a kereskedelmi jellegű médiaintézményekre nehezedő anyagi nyomást is megemlítette, és kifejtette: nagy különbségek észlelhetőek a bukaresti és a vidéki újságírás között, ahol a nyomás összemérhetetlenül nagyobb. (szabad európa)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak