A Duna támogatja az erdélyi magyar tévét
2004. április 05. 11:48, utolsó frissítés: 11:48
A Duna Televízió helyzetéről, az erdélyi magyar televízió létrehozásáról és a két intézmény együttműködéséről tárgyalt szombaton Markó Béla és Nagy Zsolt Marosvásárhelyen Pekár Istvánnal, a Duna Televízió elnökével, Mátay Lászlóval, a határon túli műsorok igazgatójával és Borsány Andrással, az intézmény stratégiai igazgatójával.
Az RMDSZ elnöke elmondta, az erdélyi televízió létrehozásában számítanak a Duna támogatására is. Az erdélyi televízió nem a Duna Televízió vagy más tévé ellen jön létre, fogalmazott a szövetségi elnök, értékelése szerint ugyanis más a jellege, más a célja egy olyan intézménynek, amelyet Erdélyben, erdélyi szakemberek működtetnek, és amely erdélyiekhez szól.
Pekár István elmondta, a Duna Televízió minden támogatást megad a leendő erdélyi televíziónak. A felek egyetértettek abban, hogy az erdélyi televízió jelentős módon hozzájárul majd a minőségi erdélyi magyar televíziózás megteremtéséhez. Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, a Janovits Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke az erdélyi televízió létrehozását célzó előkészítő munkálatokról számolt be. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak