Betegségre hivatkozva sztrájkolnak a Taromnál
2004. április 06. 10:17, utolsó frissítés: 10:17
Vasárnap törölni kellett a Tarom légitársaság összes belföldi és néhány külföldi járatát, mivel a gépek személyzete beteget jelentett. Sorin Stoicescu, a polgári repülésért felelős főfelügyelőség igazgatója azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a légitársaság 200 pilótájának egynegyede van ebben a helyzetben. A Tarom vezetősége a krízishelyzet megoldásán dolgozik, a határőrség beleegyezését adta, hogy a belföldi utasokat is nemzetközi járatokkal szállítsák, amelyek így leszállnak a hazai reptereken.
A Mediafax hírügynökség úgy tudja, a konfliktust az idézte elő, hogy a légiszemélyzet a hónap elejétől kisebb kiszállási díjat kap. Stoicescu szerint a "lebetegedett" pilóták orvosi igazolásit ma ellenőrzik le. Az igazgató kilátásba helyezte, hogy ha nem oldódik meg a helyzet, akkor a társaság repülőgépeket fog bérelni személyzettel együtt.
A Tarom a Nemzetközi Valutaalap kérésére a monitorizált társaságok közé tartozik. A cégnek tavalyra siekrült 16 millió dollárra csökkentenie éves veszteségét, a 2000-es 62 millióhoz képest. Idénre azt tervezték, hogy 10 millió dollár alá csökkentik a veszteséget, a hosszú távú nyereségesség reményében. (bbc, mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak