Törvénytelenül kaptak engedélyt a verespataki bányára?
2004. április 20. 11:50, utolsó frissítés: 11:50
Törvénytelenül engedélyezték a Verespatakra tervezett külszíni fejtés kutatófúrásait - írja a Cotidianul napilap egy helyi civil szervezetre hivatkozva. Az óriás aranybánya megnyitását ellenző társaság azért fellebbez a megyei környezetvédelmi hatóságnál, mert a kanadai-román vegyesvállalat úgy mutatta be a 39 kutatófúráshoz szükséges környezeti hatástanulmányt, hogy nem hirdette meg kellő időben a lakosság körében a nyilvános vitát.
Az újság kész tényként számol be a fúrási engedélyről. Véleménye szerint ez az első jele annak, hogy a román kormány az óriás külszíni fejtés megnyitása mellett dönthet. Bár Adrian Nastase úgy nyilatkozott, hogy amíg kormányfő marad, a verespataki bánya az előzetesen ismertetett tervek szerint nem nyílhat meg. A kutatófúrásokra vonatkozó engedély révén a kanadai-román cég közelebb került az Erdélyi Érchegység aranyához - írja az újság. Hozzáteszi: nem véletlen, hogy most nyílik lehetőség a kutatófúrások elkezdésére, amikor kormányfő-helyettesnek azt az embert nevezték ki, aki közeli viszonyban van a kanadai-román cég üzlettársával. (mr)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak