Az FKGP támogatja az erdélyi autópálya tervet
2001. augusztus 08. 13:18, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55Az észak-erdélyi autópályatervvel kapcsolatban az Orbán Viktor miniszterelnök által képviselt állásponttal ért egyet a februárban alakult kisgazda Polgári Reform Platform. A tervek szerint felértékelődhet a kelet-magyarországi térség szerepe. Támogatjuk és Magyarország szempontjából is fontosnak tartjuk az észak-erdélyi autópálya megépítését - mondta el Horváth Béla képviselő, a Polgári Reform Platform tagja keddi sajtótájékoztatóján. A politikus ecsetelte az észak-erdélyi autópálya megépítésének előnyeit Magyarországra nézve. A tervek szerint 2005 előtt megépülő autópálya azt eredményezné, hogy a kelet-magyarországi térség szerepe nagyban felértékelődne. Itt bonyolódna ugyanis négy ország nemzetközi forgalma, és kialakulhatna egy Svájc nagyságú eurorégió. (MTI)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak