Erdélyi halott az iraki zavargásokban
2004. április 27. 16:06, utolsó frissítés: 16:06Eltemették a 24 éves Köllő Lászlót, aki ismeretlen körülmények közepette hunyt el Irakban. A fiatalember egy német cég kamionosaként vállalt munkát az iraki helyreállítási munkálatokban – nyilatkozták Köllő László szülei. Irakba január 27-én több társával együtt a kamionkonvojjal ment ki. A halálos sérülés március 30-án érte, a szülőket egy ismeretlen kolléga értesítette. A hivatalos verzió szerint munkabaleset érte, ám a halála után készült felvételek szerint a fején érte a halálos sérülés. (westelpress)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak