Határ-megállapodást kötött Lamperth Bukarestben
2004. április 28. 11:18, utolsó frissítés: 11:18
A közúti- és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről írt alá magyar-román megállapodást a Bukarestben tárgyaló Lamperth Mónika magyar belügyminiszter. A dokumentum, illetve a határegyezmény végrehajtásáról szóló megállapodás aláírása mellett a Lamperth-küldöttség több területen is áttekintette az eddigi együttműködést, amelyet Ioan Rus belügyminiszter kitűnőnek minősített.
Rus azt is elmondta, intézménye nagy érdeklődéssel figyeli a magyar társintézmény illetékességi körében végbement változásokat, mivel ezeket a hasznosítani szeretné az uniós felzárkózásban. Lamperth megerősítette: Magyarország minden fórumon támogatja Románia integrációs törekvéseit és készséggel megosztja tapasztalatait.
Ez a rendészeti területen különösen fontos, hiszen az unió biztonsága érdekében a rendőrség, a határőrség és a bevándorlási hivatalok magas színvonalú szakmai munkája kulcskérdés. Van néhány terület, ahol szorosabbra lehet fűzni a viszonyt. Például a román fél felvehetné a kapcsolatot a Magyarországon működő bűnmegelőzési központtal – vélte Lamperth Mónika.
Újságírói kérdésre, hogy bevezeti-e a két ország kísérleti jelleggel valamelyik határátkelőhelyen a közös vámvizsgálatot és útlevélkezelést, a magyar belügyminiszter kijelentette: a téma szóba kerül szerdán a román határrendőrséggel tervezett megbeszélésen, és a közös ellenőrzéshez megfelelő jogi keretet kell teremteni. A Létavértes - Székelyhíd átkelő korszerűsítésére vonatkozó kérdésre Lamperth Mónika kijelentette: Ioan Rus megígérte, intézkedni fog, hogy a határátkelő román oldalán az infrastruktúra minél előbb kiépüljön. (mr)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak