2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Phare-pénzből sikkasztott 200 ezer eurót egy bukaresti egyetemi tanár

2004. május 06. 12:30, utolsó frissítés: 18:50

200 ezer eurót ítélt meg négy évvel ezelőtt az EU Phare nevű előcsatlakozási alapja romániai köztisztviselők képzésére. Az OLAF, az EU független csaláselleni hatósága most kiderítette: elvileg 200-an vettek részt a képzésen, de a névsorban szereplő személyek egy része egyszerűen nem létezik, mások meg nem is tudnak arról, hogy részt kellett volna vegyenek a fejtágítón.


A képzés három helyszínen, Bukarestben, Kolozsváron és Iasi-ban zajlott. Az OLAF felkérésére a kormány ellenőrző hatósága azt állapította meg, a két utóbbi város egyetemén rendben lezajlott a program. A bukaresti egyetem politológiai karának dékánja azonban nem tudta bizonyítani, hogy a projektet ott végrehajtották volna.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy a részvevők listáján olyan nevek szerepelnek, akik soha nem dolgoztak közalkalmazottként. Továbbá a képzésre elvileg megjelentetett kötet kiadója, a Meridiane sem tudta bizonyítani, mire fordította az erre kapott 6000 eurót. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS