Kolozs és Bihar megyében kezdik az autópálya építését
2004. május 11. 12:09, utolsó frissítés: 12:09
Júliusban az észak-erdélyi autópálya két szakaszán kezdődik meg az építkezés: az 52 kilométeres Kolozs megyei, és az azt a magyar határral összekötő bihari szakaszon. Ezeket a részeket a tervek szerint 2008-ig adják át a forgalomnak.
A teljes sztrádaszakasz építése várhatóan 2012-ben fejeződik be - mondta Walker Kimball, a Bechtel romániai irodavezetője, aki hozzátette: az építkezéshez minél több helyi nyersanyagot és munkaerőt vesznek majd igénybe. A beszállítók kiválasztása még nem történt meg, annyi azonban biztosnak látszik, hogy az amerikai céggel már több mint húsz éve együttműködő török NK vállalat részt kap a beruházásban.
Az irodavezető elmondta, hogy az autópálya építés teljes költsége 2,2 milliárd eurót tesz ki, így jelenleg ez a legnagyobb infrastrukturális beruházás Európában. Az Európai Unió ugyanakkor élesen bírálta a beruházás lebonyolítását, mivel a kivitelező közbeszerzés nélkül jutott hozzá a megbízáshoz. Az EU ezzel egy időben komoly összeggel támogatja a dél-erdélyi, a Temesvár-Déva-Nagyszeben közötti autópálya megépítését, amely a IV. európai közlekedési folyosó romániai szakasza lesz. (világgazdaság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak