Nem lesz Vásárhely-Pest fapados járat
2004. május 12. 12:00, utolsó frissítés: 12:25Az idén tavaszra tervezett Marosvásárhely-Budapest repülőjárat beindítása még a nyáron sem esedékes – ezt Marosvásárhely alpolgármestere közölte. Csegzi Sándor szerint a menetrend szerinti járat beindítását továbbra is a monopolhelyzetet élvező, állami légitársaság, a Tarom gátolja. Tudomása szerint a Székelyföld és Budapest közötti kapcsolat megteremtésében két külföldi cég is részt venne: a "fapados" járatokon 20-30 euróba kerülne egy menetjegy. (krónika/duna tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak