EU-költségvetésből kap mezőgazdasági támogatást Románia
2004. május 19. 10:03, utolsó frissítés: 10:03
Az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott, 2007 utáni évekre vonatkozó költségvetési javaslata szerint Bulgária és Románia mezőgazdasági termelői - az unióban május 1. előtt kifizetett - közvetlen szubvenciónak a 25%-ához juthatnak hozzá. Az unió két tagjelölt országa ebben az agrártámogatásban részesedhet tíz éven át a javaslat szerint, amely ugyanarra az elvre épül, mint amelyet az unió a májusi bővítése során érvényesített az új tagországokkal szemben.
Romániának és Bulgáriának jogában áll majd az agrártermelőknek juttatott uniós támogatást további évente 30%-ig terjedő szubvencióval megtoldani évente nemzeti költségvetése terhére. Az EU 2002 decemberében dolgozta ki az új tagországokra vonatkozó mezőgazdasági támogatási elvet, amely arra a megfontolásra épült, hogy az új tagországokban a mezőgazdaság alacsonyabb költségszinten dolgozik, tehát méltánytalan lenne, ha magasabb támogatásban részesedne.
Az EU egyben megtette az egyes mezőgazdasági terményekre vonatkozó - és a szubvenció alapját képező- mennyiségi kvótákra is a javaslatát. A román és a bolgár igények ezeknél általában magasabbak, így e tárgykörben megismétlődhetnek azok a viták, amelyeket az EU a tíz, májusban csatlakozott országgal, főként Lengyelországgal folytatott. Az EU évente mintegy 44 milliárd eurót fordít mezőgazdasági szubvencióra, ami az éves költségvetés közel felét teszi ki. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak