Megszavazták az egyetem-átszervezést
2004. május 19. 12:24, utolsó frissítés: 12:24
Háromlépcsőssé válik az egyetemi oktatás a 2005-2006-os tanévtől kezdődően. A képviselőház tegnap szavazta meg az európai normáknak megfelelő alapképzésből, mesteri, majd doktori fokozatot elkülönítő törvénytervezetet.
A dokumentum szerint az egyetemeknek kötelességük ingyenesen kiadni diákjaiknak az oklevél mellékletét, amely az európai követelményeknek megfelelő lesz, és világnyelven is kiállítható. A tervezetet a szenátusnak is el kell fogadnia. (szabad európa)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak