Nem hosszabbították meg Pekár mandátumát a Duna TV élén
2004. május 20. 17:33, utolsó frissítés: 17:33Új elnöke lesz a Duna TV-nek, ugyanis a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége pályázatot ír ki a tisztségre. A szükséges kétharmadnál eggyel kevesebben, azaz öten támogatták, hogy az elnökség kezdeményezze: a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratórium négy évvel hosszabbítsa meg Pekár István idén ősszel lejáró mandátumát. (privátbankár)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak