Újabb privatizációs hullám a BCR-nél
2004. május 26. 11:19, utolsó frissítés: 11:19
A kormány döntött arról, hogy az ország legnagyobb bankja, a Kereskedelmi Bank (BCR) további 25%-át eladják egy magánbefektetőnek - jelentette be Adrian Nastase miniszterelnök kedden. Románia tavaly a BCR 25%-át eladta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD) és a Világbank befektetési leányvállalatának, az IFC-nek 12,5-12,5%-os arányban, 222 millió dollárért. Az EBRD-vel és az IFC-vel kötött ügyletet - amely visszavásárlási opciót is tartalmaz - a kormány két kudarcba fulladt privatizációs kísérlet után határozta el.
Románia korábban ígéretet tett a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy a bankágazat bevételeinek egyharmadát adó BCR-t 2006-ig stratégiai befektetőnek adja el. Az állam egyelőre még 44%-ot birtokol a bankban, öt román befektetési alap pedig együtt 30% körüli résszel rendelkezik.
Az újabb 25% tervezettnél korábbi értékesítését illetékesek azzal indokolták, hogy most a privatizációs piacon jó árat érhetnek el. A vevő kilétét egyelőre nem közölték. A BCR adózott eredménye tavaly 153 millió dollárnak megfelelő összegre csökkent a 2002-es 164 millió dollárról. A bank mérlegfő-összege 5 milliárd dollár, ami az egész román bankszektor egyharmada. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak