Nem kezdik el az új tanévet a professzorok?
2004. május 31. 14:15, utolsó frissítés: 14:15
Az egyetemi professzorok azzal fenyegetőznek, hogy szeptember 1-én nem kezdik meg az új tanévet, ha addig nem teljesítik a felsőoktatásban dolgozók béremelésére vonatkozó követeléseiket. Az Alma Mater szakszervezet vezetője, Razvan Bobulescu szerint a bérek megkétszerezését kérik, két lépésben: szeptemberben és januárban.
Ugyanakkor szakadás állt be a közpiskolákban és a felsőoktatásban dolgozók szakszervezetei között: az Alma Mater vezetői ugyanis úgy döntöttek, június 30-ig folytatják a tárgyalásokat a tanügyminisztériummal, így nem vesznek részt a középiskolai tanárok június 2-ra tervezett tüntetésen. (europa fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak