Holnap kezdik utalni az oktatás-nevelési támogatást
2004. május 31. 16:22, utolsó frissítés: 16:22
Közel 130 ezer jogosult esetében kérvényezték az oktatás-nevelési támogatást – mondta el egy ma déli sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke, aki hozzátette: az első kuratóriumi ülésen megítélt 5221 támogatás utalására holnap kerül sor.
Összesen 88883 pályázati űrlap érkezett, amelyek egy vagy több gyermek után igényelték a külön-külön 22400 forint értékű támogatást. Ez azt jelenti, hogy a jogosultak körülbelül 90%-a kérte is a segítséget. A siker oka – vélte Kelemen – a támogatás széleskörű mediatizáltsága.
A 2800 forint értékű hallgatói támogatást 4624-en kérték a hozzávetőlegesen 10 ezer jogosultból. Hogy miért csak ennyien, az az összeg alacsonyságában keresendő – mondta az Iskola Alapítvány elnöke. Kelemen szerint a következő tanévben mód lesz az összeg növelésére.
Az egyetemistáknak szóló szociális ösztöndíjat több mint ezren igényelték, ebből 297-en nyerték el. Az egyszeri ösztöndíj mértéke kategóriánként változik, 3,5-4,5 millió lej közötti.
Megkezdődött a kolozsvári fiatal oktatóknak szánt tanárlakások építése. A körülbelül másfél-két év múlva átadásra kerülő többszintű ház 22 garzont és 3 kétszobás lakást illetve könyvtárat és konferenciatermet tartalmaz. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak