Leváltják a kamionrobbanást vizsgáló ügyészeket
2004. június 01. 10:31, utolsó frissítés: 10:31
Leváltják a múlt heti kamionrobbanás körülményeinek helyszíni kivizsgálásával megbízott ügyészeket. Ilie Botos főügyész szerint a helyszínre kiszállt ügyészek nem terjesztették ki a vizsgálatokat a törvény által előírt 500 méteres körzeten kívülre. Mint Botos megállapította, minden talpalatnyi földdarabot át kellett volna fésülni a környéken.
A főügyész hollandiai útját szakította meg a múlt csütörtökön, miután a sajtó közölte: a Buzau megyei Mihailesti közelében 18 halálos áldozatot követelő hétfői detonációt követően a helyszínelő ügyészek alig néhány óra alatt végeztek a munkájukkal, csakhogy a húsz tonna ammónium-nitrátot szállító tehergépkocsi felrobbanása után a környéken emberi testmaradványok maradtak szétszórva. (westel)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak