"– Mindenki mindenkit jelentget"
2004. június 07. 13:43, utolsó frissítés: 13:44
– így ismerette a választási reklamációkat Pusztai Miklós, a Kovászna Megyei Választási Bizottság elnöke. Pusztai közölte, Kőröspatakról és Martonosról kaptak panasztételt, mely szerint néhány jelölt szombaton megszegte a kampánycsendet.
Zágonban a kormánypárt tett feljelentést az RMDSZ ellen, mert úgy tudták, hogy az befolyásolta a választópolgárokat. Kőröspatakon a választások napján derült ki, hogy a kormánypárt egyik jelöltje személyazonossági igazolványának adatai szerint nem a település lakója, így nem vehetne részt a választásokon, ellene ügyészségi eljárást helyeztek kilátásba.
A sepsiszentgyörgyi 5-ös szavazókörzetben, a Mikes Kelemen Líceumban azért indult kivizsgálás, mert egy szavazópolgár, Marzan Maria felháborodottan jött ki a szavazófülkéből, elmondása szerint a szavazólapjai előre le voltak pecsételve, mindhármon cédulán a RMDSZ-jelöltekre volt rátéve a bélyegző.
Pusztai közölte, több lehetőség is fennáll, éspedig az, hogy valaki nem dobta be az urnába a cédulákat, és ezeket kapta meg a panasztevő. Illetve előfordulhat az is, hogy a reklamáló maga pecsételt hibásan, és így akarta félrevezetni a bizottságot. (góbévilág)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak