Lemondásával együtt Rus bejelentette: hét közepén startol az autópálya-építés
2004. június 14. 12:15, utolsó frissítés: 12:15
Akár két napon belül elkezdhetik a Nagyvárad és Brassó közötti észak-erdélyi autópálya építését. A hírt a kormánypárt kolozsvári polgármester-jelöltje, a belügyminiszteri tisztségéről szombaton lemondott Ioan Rus közölte a sajtóval. A sztrádaépítést a Kolozs megyei Csürülye község mellett kezdi el, s az eseményen jelen lesz Adrian Năstase miniszterelnök is.
Rus különben arra hivatkozva vált meg kormánytisztségétől, mert "teljes figyelmét a kolozsvári polgármester-választás második fordulójának kívánja szentelni". Emil Boc válasz-sajtóközleményben úgy értékelte a lépést, hogy az pusztán kirakat-gesztus. Vetélytársa lemondásának valós okait Boc az ország EU-csatlakozási folyamatának akadozásában látja. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak