Nagy valószínűséggel a demokrata Filip nyert Nagyváradon
2004. június 20. 22:39, utolsó frissítés: 22:39Az első körzetekből származó eredmények azt mutatják, jelentős előnnyel nyer Radu Filip, az RMDSZ-es Bíró Rozália ellenfele. A nagyváradi választások nem hoznak tehát nagy meglepetést, marad a korábbi polgármester, és Bíró személyében az alpolgármester is. Az RMDSZ-es jelölt a Transindexnek elmondta: “az utóbbi két és fél év munkája úgy tűnik nem volt elegendő, hogy leelőzzem Filip nyolc éves munkáját. Ha eddig együtt tudtunk dolgozni, akkor biztosan ezentúl is úgy lesz.” (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak