Újra elutasították a Székelyföld autonómiatervezetét
2004. június 25. 10:23, utolsó frissítés: 12:01
A szenátus jogi bizottsága szerdán tűzte napirendre a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és hat képviselő által benyújtott, Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó statútum-tervezet. Az egyórás vita végén ügyrendi szavazás során a bizottság többségi szavazattal elutasította, hogy a tervezet a szenátus plénuma elé kerüljön.
Az egyetlen ellenszavazat az Eckstein-Kovács Péteré, a bizottság egyedüli RMDSZ-es szenátoráé volt. A vitában felszólaló Antonie Iorgovan alkotmányellenesnek nevezte a tervezetet, javasolta, hogy a kezdeményezők vonják vissza, és alkotmánymódosító csomagként nyújtsák be ismét (ehhez azonban a szenátorok egynegyedének támogatására van szükség).
Petre Roman azt kifogásolta, hogy a statútum révén az államhatalommal párhuzamos struktúrák jönnének létre, vagyis szerinte bizonyos törvények nem lennének érvényesek az autonóm területen. Minden felszólaló a törvényhozói tanács elutasító véleményére hivatkozott.
Csapó József, az SZNT elnöke a Háromszék kérdésére elmondta: a statútumtervezet bizottsági vitájáról nem értesítették. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az SZNT korábbi döntése értelmében a tervezetet a visszautasítás indokaival együtt az európai fórumokhoz is eljuttatták. A Székelyföld területi autonómiájáról szóló statútum-tervezetet a képviselőház plénuma március közepén utasította el. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak