Irodalmi alap létrehozásáról tárgyalt az E-MIL Markóval
2004. június 29. 10:03, utolsó frissítés: 10:03
A Párbeszéd a jövőért megbeszélés-sorozat keretében tegnap az Erdélyi Magyar Írók Ligája ismertette szándékait Markó Béla RMDSZ-elnökkel. Az E-MIL az Erdélyi Magyar Irodalmi Alap létrehozását tervezi, és felkérték a szövetségi elnököt, hogy az RMDSZ vállalja az ehhez szükséges törvényes keretek megteremtését a vonatkozó jogszabály módosításával.
Egy átfogó irodalmi cselekvési terv részeként a résztvevők elemezték a könyvterjesztés javításának lehetőségeit is. Ennek egyik eszköze a kiadók és a könyvkereskedők közötti kapcsolatokat az eddigieknél hatékonyabban biztosító központi könyvlerakat létrehozása lenne – állapították meg. A tanácskozás egyik következtetéseként Markó Béla bejelentette: kérni fogja az RMDSZ megyei és helyi önkormányzati tisztségviselőitől és tanácsosaitól, hogy a költségvetésekbe jelentős tételként foglalják bele – különös tekintettel a magyar nyelvű kiadványokra – a könyvtári vásárlásokra szánt összegeket, valamint az irodalmi jellegű rendezvények támogatását. Ugyanakkor ösztönözni fogja, hogy az RMDSZ önkormányzatai, területi és helyi szervezetei támogassák a vidéki író-olvasó találkozók megszervezését.
Az E-MIL képviselői elmondták, hogy szükségesnek tartják a különböző forrásokból származó támogatások összehangolását, és képviselőik bevonását a támogatásokat megítélő szaktestületekbe, valamint az erdélyi magyar kultúra egészét érintő döntések előkészítésébe. Markó ismertette az RMDSZ szándékát, hogy a következő évtől kezdve normatív támogatási rendszert dolgozzon ki országos érdekeltségű civil- és szakmai szervezetek működtetésének biztosítására. Ugyanakkor ígérete szerint a Communitas Alapítvány tovább fogja bővíteni a fiatal magyar íróknak és művészeknek szánt ösztöndíj-alapot is. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak