Vöröskereszt: több mint kétmillió roma él az országban
2004. június 30. 15:57, utolsó frissítés: 17:51
Miközben a Vöröskereszt kimutatása szerint Romániában 1,8-2,5 millió roma nemzetiségű személy él, addig a hivatalos statisztikák szerint mindössze 450 ezren tartoznak ehhez a kisebbséghez az országban – írja a Krónika.
Jelen pillanatban Közép-Európában Romániában él a legtöbb roma. A Romániában, Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon amerikai szakemberek által végzett felmérés szerint a roma családok mindössze 60%-a rendelkezik ivóvízzel, és szinte csak ugyanennyinek van WC-je. A cigányságnak csupán az egyharmada végzi el az elemi iskolát.
A roma érdekvédelmi szervezetek felhívják a figyelmet, hogy a kimutatás a vizsgált öt ország átlagos helyzetére vonatkozik, viszont Romániában sokkal szomorúbb a helyzet ezügyben. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak