Civilek: korántsem EU-érett Románia
2004. július 08. 10:29, utolsó frissítés: 11:41
"Elmaradt az igazságszolgáltatás reformja, a sajtót a kormány szinte állandó jelleggel nyomás alatt tartja, a diszkrimináció mindennapos jelenség, és a korrupcióellenes kampány sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket" – állapította meg négy jelentős civil szervezet közös nyilatkozatában.
A Nyílt Társadalomért (volt Soros) Alapítvány, a Közpolitikai Intézet (IPP), az Egyenlőségért Központ és a Jogi Források Központja közös közleménye leszögezi: Mivel Románia nem teljesítette azokat a politikai feltételeket, amelyeket az európai közösség előírt, így nem felel meg az uniós előírásoknak. (háromszék/mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak