Terjeszkedni akar a Richter a hazai gyógyszerpiacon
2004. július 08. 11:43, utolsó frissítés: 11:43
Növelni szeretné piaci részesedését a Richter Gedeon Rt. Romániában – ezt sajtótájékoztatótn jelentette be a cég budapesti vezérigazgatója, Bogsch Erik Marosvásárhelyen. Az rt. most a hazai gyógyszerforgalom mindössze 2%-át bonyolítja. A romániai leányvállalat hat éve alakult: 1998-ban szerezte meg a Richter Gedeon a marosvásárhelyi Armedica gyógyszergyár többségi tulajdonát.
Az RG Romania termékeinek mindegyike eleget tesz a nemzetközi GMP előírásoknak. Bogsch a sajtótájékoztató keretében elmagyarázta: a marosvásárhelyi leányvállalat az egyedüli a pesti központ mellett, ahol kutatómunka folyik – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szakembereivel kívánnak együttműködni. (duna tv híradó)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak