90%-ban kompenzált gyógyszerek
2004. július 19. 18:53, utolsó frissítés: 2004. július 20. 11:03
Az állami költségvetés módosításának eredményeképpen az Egészségügyi Minisztérium megkapta a szükséges forrásokat. Így a nyugdíjasoknak járó, eddig 50 százalékban kompenzált gyógyszerek a 90 százalékos mértékben való kompenzációs körbe kerülnek. Az intézkedés haszonélvezője minden olyan nyugdíjas, aki 6 millió lej alatti nyugdíjból él, vagyis a romániai nyugdíjasok 98-99 százalékát érinti.
A múlt heti költségvetés-módosítás során a legnagyobb összeget, 1500 milliárd lejt a járóbeteg-ellátás gyógyszer-, illetve kezelési költségeink fedezésére, 600 milliárdot pedig a nyugdíjasok gyógyszereinek ártámogatására ítéltek meg. (magyar rádió, bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak