Dél-tiroli érv: "túl merész egész Erdélynek autonómiát követelni"
2004. július 20. 12:53, utolsó frissítés: 13:08
Az autonómia csak az államon belül értelmezhető, további jellemzője, hogy viszonylag kis területen szerveződik – fejtegette Davide Zaffi, a tusványosi szabadegyetem trentinói (Dél-Tirol) előadója kedd délelőtt. Az autonómia-vita hiányzója Tőkés László, a Királyhágómellék püspöke.
– Kissé merész ötletnek tartom egész Erdély autonómiájáról beszélni – reflektált a romániai helyzetre Zaffi. – Például értelmetlen volna Belgiumon belül Vallónia önrendelkezését követelni, hiszen az a térség a Belga állam szinte felét teszi ki. Ugyanez a helyzet Erdély esetében is.
– Akik erdélyi autonómiáról beszélnek, inkább legyenek becsületesek önmagukhoz, és vallják be, hogy tulajdonképpen az állam átszervezését akarják elérni! – fogalmazta meg kritikáját a dél-tiroli előadó. Zaffi arra is kitért, hogy etnikai alapon márcsak azért is nehéz önrendelkezést szervezni, mert a többségi lakosság jellemzően nemzetben, és nem etnikumban gondolkodik, így nem is tudja érzékelni, miről van szó.
Dél-Tirolban éppen az olaszok nemzettudatos gondolkodásmódja miatt nem használták az etnikai csoport fogalmát – bár mostanára az olasz társadalom is kezdi elfogadni ezt a politikai kategóriát – hangsúlyozta Zaffi. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak