Kirabolták a MIT kolozsvári irodáját: 70 millió lej a kár
2004. július 22. 12:33, utolsó frissítés: 12:33
Hetvenmillió lej értékben loptak el három számítógépet és egy lézernyomtatót a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) kolozsvári irodájából. A Petőfi (Avram Iancu) utcai bérelt helyiségbe valószínűleg a tornácról, egy ablakot betörve hatoltak be a tolvajok, akik aztán az utcai ablakon adogatták ki az eszközöket. A lopást szerda reggel 8 órakor fedezte fel a szomszédos Mozaik utazási iroda munkatársa – tájékoztatta lapunkat Sándor Krisztina, a MIT elnöke.
A jelek szerint a betörők nem akartak cipekedni, ugyanis a gépek képernyőjét, illetve egy fénymásolót otthagytak, továbbá az iroda régi, tintasugaras nyomtatóját sem vitték el. A betörés feltehetően azért nem vevődött észre az éjszaka is forgalmas utcán, mert az épületet felújítják, előtte az állványzatot pedig védőháló takarja.
A rendőrség még szerda reggel helyszínelt. A MIT vezetői a tusványosi szabadegyetemen értesültek a történtekről. A számítógépek adatait megadták annak a cégnek, amelytől vásárolták, a vállalat ígéretet tett arra, hogy ezeket továbbküldi a használt számítógépeket forgalmazó cégeknek az esetre, ha a tolvajok ilyen módon akarnák értékesíteni a MIT tulajdonát.
Sándor Krisztina a Transindexnek azt is elmondta, a gépeket tárolt állományok egy része másutt is el volt mentve, tehát a nyilvántartásokat, dokumentumokat pótolni lehet. A KMDSZ MIT-tagszervezetként segítségül már felajánlott egy számítógépet. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak