40%-al nőnének az orvosi fizetések
2004. július 23. 14:23, utolsó frissítés: 14:38
Az egészségügyi szaktárca és a szakszervezetek egyeztetéseit követően, a minisztérium szakértői egy olyan törvénytervezet kidolgozásába kezdtek, melynek értelmében 2005-től 40%-al emelkednének az orvosi fizetések. Ovidiu Branzan miniszter szerint sem az egészségügyi rendszer korrupciója, sem a hálapénz intézménye nem fog addig megszünni, amíg nem a munkájuknak megfelelő fizetést kapnak. A béremelés a teljesítmény, illetve a kórház típusának függvényében történik majd – tette hozzá a miniszter. Azon orvosok számára, akik feladatukat nem a megfelelő módon látják el, a miniszter egyenesen fizetéscsökkentést helyezett kilátásba.
Ugyanezen jogszabály értelmében nőni fog azon egészségügyi alkalmazottak száma, akik kiemelt fizetést kaphatnak. A miniszter közölte, a szükséges pénzalapokat az állami költségvetésből biztosítják, az összeg nagyságáról azonban egyelőre nem tudott nyilatkozni. A Statisztikai Hivatal adatai szerint 2004-ben az egészségügyben az átlgafizetés 4.159.175 lej volt, míg a közigazgatási szektorban 7.326.235 lej. (realitatea romaneasca)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak