Orbán Viktor máris 2006-os össznemzeti fejlesztési projekteket ígér
2004. július 24. 12:51, utolsó frissítés: 13:29
A tőkét kiszolgáló európai újbaloldal nem volt sikeres Európában, mert az így munkálkodó szociáldemokrata pártok elvesztik hagyományos szavazótáborukat. – A magyar miniszterelnöknek is vannak harmadik utas elképzelései, ezeket különféle szaktudományok vizsgálhatják – célzott a hivatalban levő kormányfőre, kissé saját poénját elnevetve Orbán Viktor.
– EU-csatlakozás előtti időkben fontos, hogy ne bankárkormány irányítsa az országot. A változásokat a polgárokat védve kell levezényelni. Nem kis mutatvány ez, nekünk nem is sikerült, de ez még nem akadálya annak, hogy a románok ezt ne tűzzék ki célul.
– Koalíciós vitáktól mentes kormányzás segíti elő leginkább a gazdasági felzárkózást a csatlakozás után – fejtegette tovább Orbán, aki szerint az EU gazdaságát "a gyors halak megeszik a lassúakat" elv jellemzi immár. Kreativitásra, határozottságra, megértésre van szükség a jelenlegi kormány tutyimutyiságával ellentétben.
Erős, a lehetőségeket pillanatokon belül megragadó kormányzatnak kell alakulnia. – Készüljünk a nagy feladatra, az erős ország építésére – szólt magabiztosan a 2006-os magyarországi választásokról Orbán Viktor. – Nagypéntek nélkül nincsen húsvét – mondta azt közölve, úgy gondolja, a 2006-os tusnádi szabadegyetemen már a nemzeten átívelő fejlesztési programokról számolhatnak be. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak