Legalább egymillióan éheznek
2004. július 27. 11:18, utolsó frissítés: 12:41Szegénynek számít a lakosság egyharmada, mintegy 6,5 millió ember. Ebből 2,4 millió nagyon szegény, 1,2 milliónak pedig nincs elég pénze a napi élelmiszer-minimumra sem. Egy friss felmérés szerint minden harmadik román állampolgár rossz körülmények között, leromlott, elhanyagolt tömbházakban, improvizált szükséglakásokban él, turkálókból öltözködik. Románia legszegényebb országrésze Moldva, ellenben a legjobb állás- és pénzkereseti lehetőségek Bukarestben találhatók. A leginkább kiszolgáltatott társadalmi rétet a tizen- és huszonéveseké. (cotidianul/mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak