Wass nem háborús bűnös – írja a bukaresti Legfelsőbb Bíróság
2004. július 29. 12:20, utolsó frissítés: 12:20
Wass Albert nem tekinthető háborús bunösnek – olvasható abban a levélben, melyet Adrian Moisoiunak, a Nagy-Románia Párt képviselőjének címzett a Legfelsőbb Bíróság. A július 22-I közlemény nyomán a marosvásárhelyi Hősök Kultusza Egyesület ellen-közleményt bocsátott ki.
A dokumentum név szerint is felsorolja azoknak a román, zsidó és magyar áldozatoknak a nevét, akik szerintük azért vesztették életüket, mert Wass Albert "kivégzésükra parancsot adott" az 1940-ben bevonult magyar katonáknak. Az egyesület felszólította a Legfelsőbb Bíróságot, hogy vizsgálja felül álláspontját. Az egyesület "törvényes, korrekt, kompetens" választ vár a legfelsô igazságügyi fórumtól, olvashatjuk a szervezet tiltakozó közleményében. (rmsz/duna tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak