Fidesz-válasz: az EU elvárásai nem úgy teljesítendők, mint az ötéves tervek
2004. július 30. 12:02, utolsó frissítés: 12:02
Németh Zsolt, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője szerint a diplomáciai etikett alapvető szabályait sem tartotta be Adrian Nastase, mert azelőtt hozza nyilvánosságra Orbán Viktornak írt levelét, hogy azt a címzett megkapta volna. Németh csütörtök esti nyilatkozatában hangsúlyozta: szerinte a miniszterelnök tévesen vádolja Orbán Viktort belpolitikai kampányolással.
"– A Fidesz kormányon és ellenzékben egyaránt azokat a nézeteket képviselte, amelyeket Orbán Viktor Tusnádfürdőn kifejtett" – szögezte le. Mint mondta, ezzel szemben a román kormányfő eljárása a román választási kampánnyal magyarázható. Németh Zsolt Románia uniós csatlakozása kapcsán közölte: a koppenhágai kritériumok teljesítése nem olyan, mint a régi ötéves terveké.
"– A politikai kritériumoknak folyamatosan eleget kell tenni" – szögezte le. A politikus szerint az utóbbi időben sajnálatos módon beigazolódott, hogy a romániai választási törvény antidemokratikus és diszkriminatív, s erről a velencei bizottság is kifejti álláspontját.
Németh Zsolt kitért arra, hogy az autonómia a kisebbségi jogok biztosításának urópai eszköze, amely nélkül nem lehet teljes Románia demokratikus fejlődése. "Másfél millió ember egybehangzó akaratát nem lehet lesöpörni az asztalról" – szögezte le Németh Zsolt, hozzátéve, az ország EU-csatlakozását a Fidesz támogatja és mindig is támogatta. (fidesz.hu/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak