Az infláció 10% alá süllyedhet
2004. augusztus 03. 09:39, utolsó frissítés: 09:39
Az idei évre a megcélzott 10% alatti infláció is elérhető, jelenleg üteme évi 8-9% körüli – nyilatkozta Mihai Tanasescu pénzügyminiszter hétfőn. A miniszter a júliusi inflációs adatok alapján látja ezt elérhetőnek, míg a román statisztikai hivatal az idei január-június közötti időszakra 3,7%-os drágulást számolt az országban. Tanasescu közölte, hogy az inflációt Romániában már az európai uniós szabványnak megfelelően számolják.
Az IMF a napokban kiadott országjelentésében megállapította, hogy Románia nagy lépést tett az infláció visszaszorítására: a drágulás idén májusban éves szinten 12,3%-os volt, szemben a három évvel ezelőtti, 40%-ossal. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak